A Volkswagen, az Opel és a Ford  uralja a magyar használtautó piacot

Publikálta április 10, 2021 hircsatorna.com   ·   No Comments

Gazdasági hírek

Az idei első negyedévben 30971 darab használt importautó került be az országba, ez 18 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első negyedéves adat.


A járvány előtt virágzott a használtautó-piac. Minden egyes negyedévben több mint 40 ezer kocsit hoztak be, ami csaknem 20 százalékkal csökkent a járvány miatt. A szektor a jelek szerint a nehezén már túl van, ugyanis a legrosszabb számokat közvetlenül a pandémia kitörése utáni időszakban produkálta 27326 behozott autóval. Azóta szépen kezd magához térni az ágazat, tavaly nyáron már nagyjából 35 ezer autót hoztak be, de a következő negyedévek is 30 ezer fölött jártak.

A DataHouse és a JóAutók.hu adatai szerint ez a szám 2021 első negyedévében 30971 volt, ami azonban még így is elmarad a 2020-as számoktól 18 százalékkal. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 32194 volt, ami csupán 1,5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 32668-as értéknél

A behozott autók több mint 30 százalékát az alábbi három márka teszi ki, ezek a legnépszerűbbek:

  • Volkwagen (10,6 százalék)
  • Opel (10 százalék)
  • Ford (9,7 százalék)

Nehezítő tényezők

A JóAutók.hu felmérése alapján a piaci szereplők nagy része arra számít, hogy nyár környékén már visszaállhat a megszokott magas behozatali szint, ám vannak bizonyos piaci tényezők, amelyek miatt nagy valószínűséggel a 40 ezres álomhatárt nem tudják átlépni. Idén ugyanis szigorodtak a honosítási szabályok, melyek megnehezítik az idős importautók forgalomba helyezését, azokét, amelyek az állomány jelentős részét képviselik. Emellett az euró árfolyama is negatívan befolyásolja a behozatali kedvet, nem minden esetben éri meg a magas konverziós ráta mellett külföldről autót behozni.

Milyen számok várhatók?

Ha minden a tervek szerint alakul és szépen fokozatosan megkezdődik a gazdasági és társadalmi élet nyitása, akkor év végéig nagyjából 135 ezer autó kerülhet be Magyarországra. Ez a szám tavaly 130 ezer volt, így legjobb esetben is csak néhány százalékos javulás várható. Hazánkban a gépjárműállomány 82,45 százalékát a személygépjárművek teszik ki, így jelentősen befolyásolhatja a gazdaságot is a szektor szereplése.

A cikk forrása.

loading...
Olvasói hozzászólások (0)

Kommentek lezárva.

Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Legfrissebb hírek
Hirdetés

BL: Gnabry és Lewandowski játéka kérdéses Barcelonában

Kérdésessé vált a Bayern München két ...

Bundesliga: A Bayern talán most még túl nagy falat számunkra – Marsch

Mint ismert, a Bayern München idegenben 4–1-re ...

Brazília: David Luiz a Flamengóba szerződött – hivatalos

A Magyar Távirati Iroda arról ír, hogy ...

Sportkedvelő pápák – világklasszisok sora kereste már fel a katolikus egyházfőt

A szeptember 5-én kezdődött Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ...

FTC: Nehéz döntést hoztam – Ihor Haratin

A Ferencvárosból távozó ukrán futballista, Ihor Haratin ...
Hirdetés