Ördög Nóra: „Ott volt mellettem, amikor babáért küzdöttem”

Publikálta április 25, 2018 hircsatorna.com   ·   No Comments

Hírek a divat világából és a legújabb trendekdivat.png” />

Az erős nők erősítik egymást. Ezt vallja Ördög Nóra, Mádai Vivien és Rubint Réka is, akik ezúttal közösen álltak a világ egyik vezető női fehérnemű márkája, a Triumph legújabb, női összefogást támogató kampánya mellé. Egy kerekasztal beszélgetés során meséltek azokról a nőkről, akik meghatározó szerepet töltenek be életükben.

Ördög Nóra általános iskolás volt, amikor legjobb barátnőjével találkozott, ahogy ő mondja, barátság volt első látásra. Azóta 25 év telt el, kapcsolatuk pedig semmit sem változott. Erika az, aki úgy szeret, hogy nem ítélkezik. Leszid vagy éppen visszarángat a földre, hogy ha kell, de maximálisan mellettem áll és mindenben támogat” – mesélte a műsorvezető, aki számára óriási biztonságot jelent barátnője támogatása. „Csodálatosan kiegészítjük egymást és minden olyan helyzetben, amelyben benne vagyok, ő szavak nélkül is tudja, mit érzek. Ott volt mellettem, amikor összeházasodtam, amikor elváltam, amikor újraházasodtam és amikor babáért küzdöttem” – árulta el Nóra.

Triumph őkMádai Vivien édesanyjáról mesélt. „Amikor megszületett a kisfiam, az egy borzasztó nehéz időszak volt számomra, de ő természetesen akkor is ott állt mellettem” – osztotta meg Vivien. „A mai napig szoros a kapcsolatunk, amit leginkább a humor és a nevetés jellemez. Ugyanakkor nagyon makacs ember vagyok és persze ez így van akkor is, ha valamiben nem egyezik a véleményünk. De szerencsére anyukámnak óriási türelme van, és végül én is mindig belátom, ha igaza van, hiszen egy anyukának mindig igaza van”.

Rubint Réka többek között arról is beszélt, hogy a mai fiatal lányok bizonyos helyzetekben már sokkal erősebbek és érettebbek, mint ő volt a korukban. Engem néha még most is frusztrál egy-egy rosszindulatú komment, pláne, ha Lara posztjai alatt látom azt, de az ő reakciója mindig csak annyi, hogy ő nem fél megmutatni saját magát” – mesélte a fitnesz királynő, aki az anyai szeretet mellett nőként is csodálattal figyeli, ahogy kislánya igazi, erős nővé cseperedik.

Mádai Vivien Rubint Réka Iszak EsztiÖrdög Nóra, Mádai Vivien és Rubint Réka a világ egyik vezető fehérnemű márkája, a Triumph legújabb kampánya kapcsán mesélte el személyes történeteit. A most induló „#TogetherWeTriumph” célja, hogy a nőket ünnepelje világszerte, a női egyenjogúságot, a kölcsönös megerősítést és az összetartozást támogatva.

The post Ördög Nóra: „Ott volt mellettem, amikor babáért küzdöttem” appeared first on BellaCafe.hu.

A cikk forrása.

loading...
Olvasói hozzászólások (0)

Kommentek lezárva.

Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Legfrissebb hírek
Hirdetés

Vereséggel zárta a magyar futsalválogatott a somorjai felkészülési tornát

A szlovákokkal, a svédekkel és a csehekkel ...

Major döntőbe jutott sportpisztolyban az olimpiai kvalifikációs versenyen

A magyar versenyzőnek két, még nem kvótás ...

Ismét megrendezték a nyíregyházi Ovi-Kosár Kupát

„Reméljük, hogy sok, ehhez hasonló programot szervezhetünk ...

Bemutatták Madridban a Tóth-Zele József pályafutásáról készült filmet

A Real magas szinten képviseltette magát a ...

Cristiano Ronaldo: Nem néztem a The Bestet, ezek a díjak veszítettek a hitelességükből

A 38 éves portugál legenda annak az ...
Hirdetés