október 2018 Archiv

Elmaradt a műtét, meghalt a kirúgott szívsebész egyik betege

Nem történhetett meg egy beteg műtéti előjegyzése Székely László elbocsátása miatt. A cikk forrása.

Varga Mihály 300 ezer dolgozó nyugdíjast szeretne

A pénzügyminiszter szerint vannak még tartalékok a munkaerőpiacon, az autóipartól túlságosan függni pedig nem olyan biztonságos. A cikk forrása.

Ügyfélszolgálat, akikkel gifekben is lehet csetelni? Engem megvettek

A cikk forrása.

73 milliárd forintos hitelt kap Magyarország az Európai Beruházási Banktól

A pénzből épül majd autópálya, vasút a reptérre és fejlődik belőle a budapesti vízszolgáltatás is. A cikk forrása.

Megduplázza a kormány az építőiparnak adott támogatást

8+8 milliárd, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. A cikk forrása.

Nem kaptam semmit a szüleimtől, csak 115 milliárdot

A New York Times szerint Donald Trump az 1990-es években közel félmilliárd dollárt kapott apjától, mindezt pedig nagyipari adóelkerüléssel sikerült elérni. A cikk forrása.

Magyarországnak a legerősebb a tőkemegtartó képessége a régióban

Az MNB-alelnök szerint, a régiót még mindig a tőkebeáramlás jellemzi. A cikk forrása.

Tovább csökkentik a munkát és a jövedelmet terhelő adókat

Az adónemek számát is csökkentenék. A cikk forrása.

A kormány 225 milliós hitelszerződést kötött

A pénzt autópályák meghosszabbítására, valamint a reptéri vasúti összeköttetés kiépítésére költik. A cikk forrása.

Eladták a whiskyk szent grálját

Ez a whisky túl ritka és drága ahhoz, hogy megigyák. Egy vagyont fizetett érte egy gyűjtő. A cikk forrása.

Tovább kell erősíteni az ország versenyképességét!

Varga Mihály előadása a Budapest Economic Forum 2018 konferencián. A cikk forrása.

Este jön az igazi vendégmunka Londonban

Ma este a Stamford Bridge-en az angol élvonalban még veretlen Chelsea FC ellen lép pályára a MOL Vidi FC az Európa-liga idei csoortkörének második fordulójában. A cikk forrása.

Orosz hackerek menni Hollandia kémkedni

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából, miután megpróbáltak betörni a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet informatikai rendszerébe. A cikk forrása.

Az Apple is, az Amazon is tagad

A történet homályos, de azonnali reakcióra késztette mindazokat, akiket érinthet. A cikk forrása.

Agyműtét a Mars-járón

Bevett gyakorlat, hogy az űrjárműveken tartalék rendszereket is telepítenek, épp az olyan esetekre felkészülve, mint a mostani meghibásodás. A cikk forrása.

A csendes zseni – Marcello Gandini 80 éves

A Countachtól a Magnumig terjed Gandini zsenialitása. A cikk forrása.

BL: kinek akart üzenni a Barca-játékos ezzel a bejegyzéssel?

Arturo Vidal, az FC Barcelona nyári szerzeménye egy dühödt hangulatjelet posztolt az Instagramjára – nem sokkal, alig több mint egy órával a katalánok szerda esti, Tottenham ellen 4–2-re ...

Milan: Gattuso nem tud arról, hogy Ibrahimovic érkezne

Bár lapértesülések szerint januárban a Milan fél évre kölcsönvenné az LA Galaxy támadóját, a milánóiak vezetőedzője, Gennaro Gattuso lehűtötte a kedélyeket. A cikk forrása.

BL: Tavaly miattam estünk ki, idén nem így lesz – Griezmann

Antoine Griezmann szerezte a Bajnokok Ligája történetének 8000. gólját, miután a Bruges ellen 3–1-re megnyert találkozón duplázott. A francia úgy érzi, sokkal jobb formában van, mint tavaly ilyenkor, amikor szerinte ...

BL: Insigne a Sassuolo miatt jobban aggódik, mint a Liverpoollal tette

A Napoli színeiben a 90. percben győztes gólt szerző Lorenzo Insigne szerint a Liverpool akart futballozni ellenük, csak épp tökéletesen elfojtották az angolok játékát. A cikk forrása.

« Előző oldalKövetkező oldal »
Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Friss hírek
Címkefelhő

Új részvénykategória-rendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde

Azt mondják, közelítenek a nemzetközi gyakorlathoz. Tovább a ...

225 millió eurós hitelszerződés az EIB-vel

Az uniós fejlesztési bank sok közlekedési beruházásra ...

Potencianövelőket vont ki a forgalomból a Nébih

Aki megvásárolta, annak vissza kell vinnie ezeket ...

USA: az oroszok szerződést szegve fejlesztenek rakétákat

Az USA szükség esetén kész megsemmisíteni a ...

Lézerfizikusok kapták a Nobel-díjat

A lézerfizika területén elért úttörő eredményeiért három ...

Egy falubeli vassal fizetett, hogy elvihesse

Tovább a teljes hírhez.

Ha egyszer belekerülsz, megmérgezi az életed

Tovább a teljes hírhez.

Sírtam, letettem mindent elé, és megszülettem még egyszer

Tovább a teljes hírhez.

Lombikoroszlánok születtek Dél-Afrikában

A tudósok remélik, hogy a technika alkalmazható ...

Cunami: elfogadhatja a külföldi segélyt Indonézia

Tömegsírba temetnek 300 áldozatot. Tovább a teljes hírhez.
Hirdetés