A Sky Italia értesülése szerint a Juventus támadója, Gonzalo Higuaín megegyezett a Milannal – a következő idényben kölcsönben a piros-feketéknél folytathatja.
A cikk forrása.
Ha sikeres lesz Iohannis óvása, a magyarok szerzett jogaikat veszíthetik el.
A cikk forrása.
Az elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort bíróság elé áll.
A cikk forrása.
Eddig pénzbírsággal és közérdekű munkával büntették a fogyasztókat.
A cikk forrása.
Leálltak a határ menti segélyakciók.
A cikk forrása.
A hajót az olasz parti őrség utasította.
A cikk forrása.
Üzemanyag készül a phenjani atombombákhoz.
A cikk forrása.
Továbbra sincs megfejtése a négy évvel ezelőtti rejtélynek.
A cikk forrása.
Szerdán vásárolható meg utoljára a korlátlan utazást biztosító 60 napos Vakáció-bérlet.
A cikk forrása.
Még ma teljesíthetik az élelmiszerláncban szereplő vállalkozások az élelmiszerlánc-felügyeleti díj idei első részletének befizetését.
A cikk forrása.
Nem tudni, lesz-e kereskedelmi konfliktus az Európai Unió és az Egyesült Államok között - mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Az ELTE egyetemi tanára szerint, ha ...
Legalább tíz érmet vár a magyar úszóktól Glasgow-ban a szövetségi kapitány.
A cikk forrása.
A drága árucikkek miatt nem voltak szigorúbbak az ellenőrzések a Formula 1-es Magyar Nagydíj helyszínén - emelte ki az InfoRádiónak a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalának Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi ...
Augusztus végéig 12,5 millió tankönyvet kell kiszállítani.
A cikk forrása.
Szerbiában a legtöbb beteget augusztusban és szeptemberben regisztrálják.
A cikk forrása.
A Jobbik és az LMP szerint nem politikájukat hagolják össze, hanem az embereket érintő témákban működnek együtt.
A cikk forrása.
Idén is meghirdette augusztus 20-i termékversenyét a Magyar Pékszövetség. A szakmai zsűri döntése alapján a fehérkenyér kategória nyertese, egyben 2018. Szent István napi kenyere a "Várhegyi Deres" lett. A Kurdy ...
Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei.
A cikk forrása.
Mivel a hibás minőségű hatóanyagot számos terméknél felhasználták, az érintett betegek száma kivételesen nagy.
A cikk forrása.
Az utóbbi évek egyik felfutóban levő reklámeszköze az influencer-marketing. Ilyenkor a cégek a közösségi médiában nagy követőszámmal rendelkező véleményvezérekkel dolgoznak együtt. Ennek célja lehet a márkaismertség növelése, konkrét termék értékesítésének ...
« Előző oldal — Következő oldal »